Foltosodás és egyéb károsodások

A latex hajlamos a foltosodásra, amit leginkább megelőzni lehet. Megpróbáltuk összegyűjteni, mikre is kell figyelni, s esetleg mit tudunk tenni, ha megtörtént a “baj”.

a., átszíneződés

A sötét színek megfogják a világosabbakat, ha sokáig összeérnek – javaslom a külön zacskót a tároláshoz. Ha már van folt, a következő két elvi lehetőség van az eltüntetésére:

 

  • hypo-zás (halványítja a foltot)
  • tiszta, zsírmentes, pormentes felületre tapasztani egy fehér/átlátszó, tiszta, pormentes darabot, ami mintegy “kiszívja” a folt egy részét (pár órás, 1 napos érintkezés után). Ismételni lehet, leginkább kell is. Ha végképp nem használ semmi, lehet rá mintát ragasztani. 😉
  • nemrég olvastam még egy lehetőségről: fogkrémmel való dörzsölés (az illető olyan fogkrémet javasolt, amiben nincsenek színes csíkok – feltehetőleg a kíméletes dörzsölés és fehérítés a fontos ;-D)

 

Néhány észrevétel:
– a bordó, piros erősen fog (érdekes módon a fekete kevésbé)
– a fehér, baby pink nagyon érzékeny
– átlátszó: kevésbé látványosan, de ez is könnyen foltosodik
– hallottam vörösborfoltról is… komoly 😛
– Néhány szatyornál is jelentkezik az átszíneződés, pl. piros MM.

b., fémek

A réz (és az ezt tartalmazó ötvözetek: arany, bronz, sőt a pénzérmék is) maradandó elszíneződést okoz, főleg a világos színeken. Ez előfordulhat akkor is, amikor nem közvetlenül érintkezik a két anyag, hanem csak a bőröddel viszed át a nyomait: előtte pénzt fogtál, vagy a csupasz bőrrel érintkezett egy réz/bronz fogú zipzár. A latexet megfoghatja még a rozsda is, valamint bizonyos patentek, szegecsek, amelyek körül ilyenkor “holdudvar” képződik. Ezeket csak megelőzni lehet, esetleg a beépítendő fém alkatrészt lakkozni… ám ez nem túl szerencsés megoldás.

Fontos megemlíteni még a nikkelt is, ami valósággal “elfolyósítja” az anyagot, idővel egy ragadós masszává alakítva azt. A fémek – bármilyen hatásuk is legyen -, idővel biztosan megteszik a dolgukat.

c., kikopás

Azokon a helyeken, ahol huzamosabb ideig dörzsölődik, ott elveszítheti a fényét az anyag (pl. térd, könyök, zokni a cipőben, alsónadrág a farmer alatt).

d., PVC-lágyítók, műanyag-oldószerek, ragasztók, bőr cuccok

Bizonyos oldószereket, lágyítókat tartalmazó műanyagokkal történő huzamosabb érintkezés helyén a folt olyan határnélküli, fényét vesztett terület lesz, amely idővel törékennyé válik. Ezek előfordulhatnak bizonyos szexuális játékszerekben is – ha ilyet használsz, inkább latexből, vagy orvosi szilikonból készülteket válassz, már csak a saját egészséged érdekében is! Komoly figyelmeztető jel, ha a nyálkahártyán égő érzés, sőt, fájdalom jelentkezik! Egyébkén nagyon általánosak, a zacskók, szatyrok éppúgy tartalmazzák, mint a gyerekjátékok és a leghétköznapibb műanyag eszközök. Hasonló hatása van a laminált bútorlap kigőzölgésének, valamint a bőr kikészítéséhez használt cserző és egyéb anyagoknak is.

Bőr cuccok: a bőrkikészítéshez használt kémiai anyagok maradékai kimondottan ártanak a latexnek és végleges károsodást okoznak, ezért ne használj pl. bőrövet latex farmerhez, vagy a szekrényben ne hagyd őket közvetlenül érintkezni huzamosabb ideig.

e., sampon, mosószer

A bennük található balzsam általában (kő)olajszármazékot tartalmaz, ami hosszú távon porózussá, vagyis tönkreteszi a latex-et.

f., buli

Amikor egy buli után nincs kedved, vagy nem érsz rá kitakarítani a ruhát, a külső felületen némely esetben mattulás, foltosodás figyelhető meg. Hogy mi okozza, nem tudom, de mivel nem a belső felületen jelentkezik, biztos, hogy nem az izzadtság… A mosást ne halogasd napokig!

g., klórozás

Magának az eljárásnak a lényege a felületi elváltozás, amitől a színe mattul, fénye selymes lesz.

h., levegő

Ha az anyag felületét huzamosabb ideig éri levegő, kiszárad, felületén matt, fehér foltok jelennek meg. Ezeken a területeken bomlik, porlad a latex.

Lehetőség c., d., e., f., g., h., pontok esetében

Ezek a károsodások, felületi elváltozások véglegesek, nem szüntethetők meg, ám a szilikon olaj ápol és eltakar – kifényesíti az ilyen felületet is. Az ápoló tej viszont legtöbbször már elégtelen a csillogáshoz.

i., öregedés

Az átlátszó latex idővel sárgul, opálosodik, a fehér krémesedik, és a többi szín is változik, fakóbbá válik. Az öregedést sietteti az anyag kiszáradása (így fokozottan számoljon vele, aki csak hintőporozza a ruháit és nem használ szilikon olajat), az UV-sugárzás… de a folyamatról nálam autentikusabban írnak a már említett linkek egyikén:
– Wikipédia: A gumi öregedése

j., olajok

Minden olaj, ami nem szilikon – vagyis pl. babolaj, növényi olajok, kőolaj származékok – végleges szerkezetváltozást, károsodást okoz.

Ajánlott bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.